Magyar Kertépítők
Országos Szövetsége


Tájépítész Nívódíj 2023

Kedves Kollégák,

Az Magyar Tájépítészek Szövetsége számára kiemelten fontos, hogy (társzakmákkal és olyan szervezetekkel, szakemberekkel együtt, akik értékelik a tájépítészet eredményeit) közös erővel mutassa be a tájépítész szakma alkotásait a lehető legszélesebb közönségnek.
A TÁJÉPÍTÉSZETI NÍVÓDÍJ a szakma kiemelkedő képességű mérnökeinek tudását és kreativitását hivatott láthatóvá tenni a lehető legszélesebb közönség számára. Tapasztaljuk, hogy még mindig nem evidens az átlagpolgár számára, hogy egy jó hely,zöldfelület, szabad tér, sétány, park, „mögött” hányféle szakember, tervező, tervező csapat, kivitelező, fenntartó áll.
Ismertek olyan alkotást, tudásanyagot, a tájépítész által létrehozott innovatív kezdeményezést, amelynek a TN pályázaton helye van?

Kérünk benneteket is, buzdítsátok az ismertségetekben levő tájépítészeket a pályázaton való indulásra.

Köszönjük, ha továbbítjátok az MTSZ facebook oldalának, és a Tájépítész Fórum facebook csoportjának erről szóló tartalmait,. Sokat segít a személyesség, ha nem csak a posztok megosztásával, hanem pár lelkesítő szóval hozzászóltok a bejegyzésekhez. Hiszen az algoritmus azokat a posztokat hozza felszínre, melyhez interakció is párosul.
https://www.facebook.com/tajepiteszek
https://www.facebook.com/groups/tajepiteszforum
Itt találjátok a kiírást: https://tajepiteszek.hu/tn

Találkozzunk a gálán 2023. november 30.-án a volt Kertészeti Egyetem dísztermében „a szokásos helyen”.
A gálához kapcsolódó kiállítás 14 órától lesz megtekinthető a gála 18 órakor fog kezdődni.

Hamarosan közreadjuk a részletes programot.
Felmerülő kérdésekkel, keressetek minket bizalommal:
Honti Viki - MTSZ titkár - titkar.tajepiteszek@gmail.com
Burmeister Zsuzsa - szponzoráció - burmeister.zsuzsa@gmail.com
Szabó Ágnes - Online tartalmak, online sajtó - kerekliget@gmail.com
Glázer Attila - szervező - info@attilaglazer.com

----------------------

A Magyar Tájépítészek Szövetsége (MTSZ) által meghirdetett nyílt pályázaton 10 kategóriában kerül átadásra a TÁJÉPÍTÉSZETI NÍVŐDÍJ. A legkiemelkedőbbnek tartott, 2020-2023 között átadott tájépítészeti alkotásért, elméleti munka esetében az ebben a periódusban megjelent, vagy oktatásban, szabályozásban a pályázat kihirdetésekor már alkalmazott/forgalomba hozott munkáért.

 1. A pályázat célja

A Tájépítészeti Nívódíj megvalósult projekteket díjaz. Meg nem valósult tervek, koncepciók nem nevezhetők. A kiíró kifejezett célja megtalálni és díjazni a leginnovatívabb alkotásokat. A pályázat credoja elismerni olyan alkotásokat, melyek a tájépítészet elismertségét növelik, újszerűségük, műszaki és esztétikai kiválóságuk mellett hordozzák az azokon túlmutató értékeket, védik a meglévő értékeket, követik vagy egyeznek a fenntartható fejlődés elveivel. Természet alapú (NBS) megoldásokat alkalmaznak, figyelembe veszik az ökológiai szempontokat, hasznosságuk társadalmi szinten is megjelenik. Ezúttal nem hirdetünk meg külön Zöld Díj kategóriát, mert a zsűri értékelésekor elsődleges szempont lesz minden kategória esetében az ökologikus szemlélet megléte. Kérjük a terv ezirányú törekvését minden pályázó fejtse ki a pályázati anyag szövegezésében, és lehetőleg a fotók is mutassák meg a terv természetalapú megoldásait.

Újonnan létesített, vagy felújításként megjelenő munkák egyaránt nevezhetők. Pályázni a tájépítészet bármely területén megvalósult alkotással illetve a tájépítészeti kutatás, szabályozás, törvényalkotás, szakmai együttműködés terén kiemelkedő munkával lehet az alábbi felosztás szerint:

2. Pályázati kategóriák

  1. Kisméretű és speciális projektek (max. 500 m²) - Akár teljes kertnél kisebb egység, egyedi művészeti projekt, land art, speciális kertépítészeti megoldás: zöldfal, esőkert, zöldtető, újító ötleteket tartalmazó szemléltetőeszközök kifejlesztése turisztikai, oktatási helyek számára.
  2. Magán-, és társasházi kertek, lakóparkok, lakótelepi rekonstrukciók
  3. Játszóterek, sportpályák.
  4. Iparterületi, egyéb nagy területet érintő speciális funkciójú projektek, barnamezős beruházások. Irodák környezete, intézményi területek, iskola-, óvoda kert, múzeumkert, tematikus parkok
  5. Turizmus, vendéglátás kertépítészeti projektjei (vendéglátó egységhez, falusi turizmushoz, borászathoz, rekreációs célú beruházásokhoz, szállóhelyhez kötődő alkotások, fürdők parkjai)
  6. Városi parkok, közkertek.
  7. Közterek, sétálóutcák, sétányok.
  8. Örökségvédelmi projektek, történeti kertek, emlékhelyek kialakítása, helyreállítása.
  9. Nagy léptékű elméleti munkák - városrendezési, településarculati projektek, élőhelyvédelmi-, ökoszisztéma védelmi-, tájképvédelmi-, tájhasználati, természetvédelmi, környezetvédelmi projektek. Élőhely rehabilitációk, átfogó turisztikai koncepciók, mezőgazdasági táj rehabilitációja.
  10. Oktatói, tudományos, kutatói, szabályozási, törvényalkotási munkák: innovatív oktatási anyagok, publikált kutatási munkák, szakértői munkák, államigazgatási, közigazgatási szakmai tevékenység. A kategóriában már publikált anyaggal, bevezetett oktatói tartalommal, életbe léptetett, hatályos szabályozási munkával, jogszabállyal lehet pályázni.

 3. Pályázók köre

 A pályázat benyújtói a következők lehetnek: 

  • Önállóan induló tájépítész
  • Tájépítészekből álló tervezői csoport
  • Bármilyen összetételű tervezői/alkotói/szerzői csoport. Melyre igaz az alábbi kitétel:

Kizárólag olyan projektek nevezhetők, melyek tervezésekor legalább egy tájépítészmérnök tervező szellemi alkotóként, felelős tervezőként, kutatásvezetőként, stb., közreműködött, igazolhatóan aláíróként szerepel a tervdokumentációkban, elméleti munkák szerzőjeként van feltüntetve.

 4. Pályázati feltételek

Magyarország közigazgatási határain belül megvalósult projekttel lehet pályázni.

A pályázatra csak olyan alkotással lehet jelentkezni, amely rendelkezik a szükséges tervekkel, engedélyekkel, továbbá megvalósítása ezeknek megfelelően történt, befejeződött és az alkotást használatba vették. Elméleti munka esetén megtörtént a kiadás, a hatályba léptetés, vagy az oktatásba való beiktatás. Erről pályázó a pályázaton való részvétel elfogadásával (pályázat lezárásával) egyidejűleg nyilatkozik.

A pályázó a pályamunka benyújtásával felelősséget vállal azért, hogy a pályamunka a saját műve, továbbá felelősséget vállal azért, hogy az általa benyújtott pályamunka nem sérti más szerzői, felhasználói illetve személyiségi jogát, a pályamunka közzététele semmilyen jogszabályt nem sért. Erről pályázó a pályázaton való részvétel elfogadásával (pályázat lezárásával) egyidejűleg nyilatkozik.

Nem vehet részt a pályázaton olyan alkotás, amellyel kapcsolatban szerzői jogi vagy etikai vita áll fenn. A pályázat benyújtói vállalják a nyilvánosságot, nevük feltüntethetőségét minden, a díjhoz kapcsolódó hírben, publikációban, statisztikában, bármilyen elektronikus, vagy nyomtatott sajtóban, tudományos munkában, elemzésben.

A kiíró fenntartja a jogot díjkategória visszavonására, amennyiben nem érkezik adott kategóriába olyan pályázat, melyet a zsűri díjra javasol.

A zsűri szükség esetén dönthet a benyújtott pályázatok más kategóriába való áthelyezéséről, ami nem befolyásolhatja annak értékelését. Döntését írásban indokolnia kell (zsűrizés jegyzőkönyve), de a döntésről nem köteles értesíteni a pályázót.

A pályázó részvételi szándékát a pályamunkák feltöltésével jelzi, ezzel egyúttal elfogadja a kiírás jogi feltételeit is.

Egy pályázó korlátlan számú pályamunkával, korlátlan számú kategóriában nevezhet.

Minden projekt külön pályázatnak minősül, minden pályamunka után nevezési díj fizetendő (lásd nevezési díj).

5. Nevezési díj

A., Nevezési díj (teljes áru): 19 000,- Ft

B., Nevezési díj (kedvezményes): 9 000,- Ft

 

A kedvezmény azon MTSZ tagok számára érhető el, akik éves tagdíjukat a nevezés évében, augusztus 15-ig befizették.

6. Díjazás

Kategóriánként - függetlenül a beérkezett pályázati anyagok számától - egyetlen nívódíj kerül kiosztásra.

A kategória nyertese 500.000,-, azaz ötszázezer Forint bruttó díjazásban részesül.

A díjat a projekt kapja, a kiíró céljai szerint az összeg a tervezőt, tervezői csoportot illeti, azonban annak felosztásáról kiíró nem rendelkezik, de tervezővel, tervező csoporttal köt szerződést.

A „Tájépítészeti Nívódíj 2023” címet elnyerők a díj elnyerését tanúsító oklevelet, és díj objektet kapnak.

Díjazottak vállalják, hogy személyesen képviseltetik magukat a díjról szóló legfeljebb három nyilvános sajtóeseményen.

7. A zsűrizés menete

A zsűrizés első körben online történik. A zsűri titkosított online felületen pontozza az alkotásokat.

A második forduló szavazása személyes jelenléttel, vitára lehetőséget biztosító módon történik, ahol a zsűri eldönti a kategóriák győztesét.

A zsűri döntési folyamata nem nyilvános, a döntés ellen fellebbezni nem lehet.

A kategóriagyőztesek kihirdetésére a Tájépítészeti Nívódíj díjátadó gáláján kerül sor.

Egy kategória szponzora csak és kizárólag az általa szponzorált díj elbírálásában vesz részt, kategóriájuk esetében képviselőjük egyetlen szavazattal járul hozzá a döntéshez.

A kategória szponzora kezdeményezheti egy díj ki nem adását, ha nem érkezik be megfelelő minőségű pályázati anyag. Ennek elfogadásához a zsűri kétharmadának egyetértése szükséges.

Eredményhirdetés 2023. november 30-án, a 18 órakor kezdődő Tájépítészeti Nívódíj gála estjén, a MATE Villányi úti kampuszán, a K épület dísztermében lesz.

A zsűri összetétele: a bíráló bizottság összetételét legkésőbb 2023. augusztus 30-ig tesszük közzé, és a szervezők a változtatás jogát fenntartják):

8. A pályázat benyújtásának módja

Pályamunkák benyújtása kizárólag elektronikus úton történik. Fizikai adathordozót a kiíró nem vesz át.

A pályázást regisztráció előzi meg az MTSZ weboldalán: https://tajepiteszek.hu/ Amennyiben változtatni kíván bármely előzőleg megadott adatán, azt az MTSZ profiljában teheti meg.

A sikeres regisztrációt követően, a pályázó szeptember első napjától megkezdheti a pályázati anyag feltöltését. A pályázat lezárása csak a visszaigazolt regisztrációs díj befizetése után lehetséges. A zsűri elé csak hiánytalan, lezárt pályázat kerül megtekintésre.

Pályamunkák benyújtásának lépései:

  1. Regisztrálj, vagy lépj be az MTSZ honlapjára: https://tajepiteszek.hu/
  2. Jobb oldalon felül, kattints a PROFIL-odra, majd válaszd ki bal oldalt alul a JELENTKEZÉS A NÍVÓDÍJRAmenüpontot, ezután fogsz tudni regisztrálni a Tájépítészeti Nívódíjra.
  3. Sikeres regisztrációt követően töltsd ki a pályázathoz tartozó adatokat, melyeket mi a kapcsolattartáshoz és a fizetéshez fogunk felhasználni.
  4. Kattints baloldalon a PÁLYÁZAT FELTÖLTÉSE gombra. Ezután lehetőséged van korlátlan számú pályázat feltöltésére, minden alkalommal a kék gombra (ÚJ PÁLYÁZAT HOZZÁADÁSA) kell kattintanod.
  5. Add meg a pályázat (projekt) címét, a tervező/k nevét, válaszd ki a kategóriát, és add meg a pályázati anyag rövid leírását!
  6. Készítsd el a projektet bemutató PDF formátumú dokumentumokat (1-3 darab, A1-es poszternek megfelelő vizuális anyag, 200 dpi felbontás, melyek maximális mérete egyenként nem haladhatja meg a 10 MB-ot.
  7. Kötelező rész a pályázat leírásának, hogy pályázó feltüntesse, kik kerüljenek az oklevélre, amennyiben pályázatuk kategória győztes lesz: pontos név, titulus, és amennyiben fontos, szakfeladat megnevezése: pl: Dr. Kiss János - statikai terv
  8. Fotózd a projektet, vagy bízz meg egy profi fotóst, majd tölts fel minimum 10, maximum 20 db képet a projektről, melyek mérete egyenként nem haladhatja meg a 2 MB-ot. Webes megtekintésre méretezd a képeket. (MAX. 150 dpi) (Ha segítsége van szükséged, ahhoz, hogy megfelelő méretű anyagot tudj létrehozni nyisd meg ezt a segédletet: https://tajepiteszek.hu/hir/segedlet-a-tajepiteszeti-nivodij-feltoltesehez/70
  9. Véglegesítsd a pályázatodat (figyelj rá, hogy ez után nem lehet már módosítani a pályázat tartalmát) és fizesd be a nevezési díjat.
  10. Ha minden feltöltés hiánytalan, és a fizetés sikeres, erről üzenetet kapsz.

 

FONTOS INFORMÁCIÓ: A KEDVEZMÉNYRE VALÓ JOGOSULTSÁGOT KIÍRÓNAK MANUÁLISAN KELL BEÁLLÍTANIA (ELLENŐRIZVE, HOGY A PÁLYÁZÓ BEFIZETTE A TAGDÍJAT AUGUSZTUS 15-IG). A PÁLYÁZAT LEZÁRÁSA ELŐTT ERRŐL KIÍRÓ IDŐBEN GONDOSKODIK, AZONBAN EZ IGÉNYBE VESZ 2-3 NAPOT. TEHÁT A REGISZTRÁCIÓ ÉS A PÁLYÁZAT LEZÁRÁSA KÖZÖTT JÓ, HA ELTELIK 3-4 NAP. KÉRJÜK, REGISZTRÁLJ IDŐBEN. KÖSZÖNJÜK.

Amennyiben tagságával kapcsolatban kérdés/félreértés merül fel, írj az alábbi e-mail címre: titkar.tajepiteszek@gmail.com

Köszönjük, hogy részt veszel a második Tájépítészeti Nívódíj pályázatunkon, várunk szeretettel a díjátadó gálaesten, 2023. november 30-án.

A Kiíró a határidő után érkezett, hiányosan benyújtott vagy a formai-tartalmi előírásoknak meg nem felelő pályaművet bírálat nélkül kizárja a pályázatból.

Kérjük a pályázókat, hogy a regisztrációnál megadott e-mail címüket a pályázati időszakban és azt követően a kiállítás megnyitójáig folyamatosan figyeljék!

A pályázatban történő részvétel a mindenkor hatályos szabályzat megértésének és elfogadásának minősül.

9. Szerzői és felhasználói jogok

A pályázat benyújtói a pályázat benyújtásával a pályamunkához fűződő szerzői jogaik alapján az alábbi keretek között adnak a kiíró részére felhasználási engedélyt:

A pályázat kiírója a pályázat népszerűsítésével kapcsolatban jogosult a pályaművek felhasználására minden esetben csakis a pályázó nevének feltüntetése mellett.

A kiíró jogosult a művek nyilvánosságra hozatalára a díj megjelenéséhez szorosan kapcsolódó hírlevélben, híradásban a pályázó nevének feltüntetése mellett.

A kiíró díjmentesen jogosult az pályamunkák mindennemű részletének felhasználására a pályázathoz kapcsolódó reklámok offline és online megjelenéseihez, valamint egyéb, a díj népszerűsítése kapcsán felmerülő felületen minden esetben a pályázó nevének feltüntetésével.

Kiíró a díjat nem nyert munkákat nem köteles közzétenni, de kivételes alkotás esetén, akkor is, ha az díjat nem nyert, megteheti azt.

10. Adatvédelem, adatkezelés, további jogi tartalmak

A pályázat adatkezelője a Magyar Tájépítészek Szövetsége továbbiakban: MTSZ

A pályázó által megadott elérhetőségeket a pályázat kiírója adatbázisában regisztrálja, azokat harmadik személynek nem adja ki.

Az MTSZ a jelen pályázati szabályzatban is felhívja a résztvevők figyelmét arra, hogy az adataik kezelésének jogalapja a résztvevők, mint érintettek önkéntes hozzájárulása a szabályzat, valamint a Belső Adatvédelmi Szabályzat mellékletének megértését és elfogadását követően, célja pedig a pályázatban történő részvétel, a nyertes azonosítása, és a kapcsolattartás.

Azzal, hogy a pályázó az MTSZ részére bármely személyes adatát elküldi, hozzájárul ahhoz, hogy az elküldött adatot az MTSZ az alábbiak szerint kezelje:

Az adatkezelés célja: az MTSZ a pályázó által megadott adatokat kapcsolattartási és új pályázatokról szóló tájékoztatási célokra használja fel. Az adatkezelés jogalapja: Az MTSZ kijelenti, hogy a rendelkezésére bocsátott személyes adatokat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseit maradéktalanul megtartva kezeli. A kezelt adatok köre: vezetéknév, keresztnév, cég neve, cím, adószám, jelszó, e-mail cím, telefonszám.

Adatok védelme: Az MTSZ kijelenti, hogy a pályázó által a regisztráció során megadott személyes jellegű adatokat ugyanolyan biztonsági fokú védelemmel kezeli, mint az egyéb úton rendelkezésre bocsátott adatokat. Az MTSZ a pályázó által megadott adatok közül a pályázó személyére, adataira vonatkozó valamennyi adatot, tényt, információt, megoldást a jogszabályok által előírt titokként kezeli.

Adatfeldolgozók köre: az adatokhoz kizárólag az MTSZ által megbízott projektfelelős, Honti Viktória, a pályázati felület programozását végző személyek valamint a program menedzsere, Glázer Attila férhetnek hozzá. Az MTSZ az adatokat (az érintett külön engedélye nélkül) nem hozza nyilvánosságra és harmadik félnek nem továbbítja.

11. Pályázati naptár (2023)

Augusztus 17.                  pályázat kihirdetése

Szeptember 1.                  pályázati anyagok feltöltésének kezdete

Szeptember 30. éjfél       pályázati anyagok feltöltésének és a regisztrációs díjak befizetésének határideje

Október 01-15.                 zsűrizés 1. kör

Október 16.                      személyes zsűrizés

Október 18.                      döntőbe jutottak értesítése (kategóriánként 3 pályamű) - pótlandó anyagok bekérése

Október 30.                      vetítésre, nyomdába kerülő anyagok, adatok pontosításának, beküldésének határideje

November 30.                  Díjátadó gála

 

12. További információk a pályázattal kapcsolatban

Honti Viktória, MTSZ: 06306162276, titkar.tajepiteszek@gmail.com

Glázer Attila, pályázat alapító-szervezője: 06302869680, info@attilaglazer.com

Kövesd Nívódíjjal kapcsolatos híreket itt: https://tajepiteszek.hu/hirek

és itt: https://www.facebook.com/tajepiteszek, valamint hírlevelünkben.

A pályázat időtartama alatt a pályázat szabályzata hozzáférhető minden felhasználó számára a weboldalon (MTSZ honlapján: https://tajepiteszek.hu/). A szabályzat módosításait, valamint a pályázat esetleges megszüntetéséről szóló értesítést a Szervező a weboldalon teszi közzé.

A pályázat kiírója a Magyar Tájépítészek Szövetsége

2023. augusztus 17.