Magyar Kertépítők
Országos Szövetsége


Tagjaink bemutatkozása

Agacsi Bt. - Gyula

A Permakultura egy egységes tervezői rendszer. A mérete a balkontól akár a több hektárig terjedhet. Nem BIOkiskert, az csak egy része az egésznek! 

A természettel együtt dolgozva alakítjuk ki az ember életterét, az egyénre szabva. Az ember része a természetnek, van helye benne és kis ráfordítással sokat vehet ki belőle.

Tovább »

Árgus Kft. - Székesfehérvár

Vállalkozásunk fő profilját a kerttervezés és a kertépítés, valamint az ehhez kapcsolódó öntözőrendszer-kiépítés jelentik.

Tovább »

Barack-Virág Kft. - Szomor

A BARACK-VIRÁG KFT. az élhető topkertek specialistája!
Kerttervezés, kertépítes, kertfenntartás több mint 15 éve az ország egész területén!

Tovább »

Biczó József - Pécs

A vállalkozás az 1990-es évek közepén alakult, pécsi telephellyel. Jelenlegi tevékenységi körét 2005 óta folytatja - eleinte főként kertfenntartással, majd elsősorban kertépítéssel foglalkozunk. 

Tovább »

Biotó Kft. - Zsámbék

Megépítjük álmai tavát, amely úgy néz ki mintha mindig ott lett volna.
Biotó halakkal, tavirózsával, tiszta vízzel és víz alatti látvánnyal, amelyben akár fürödhet is.

Tovább »

B-Kert Egyéni Cég - Budapest

A Budai Kertcentrum Kft. (BKC) családi vállalkozás, mely 1997. óta várja a kerttulajdonosokat, kertbarátokat és viszonteladókat a II. kerület Budakeszi úton.

Tovább »

BKM Nonprofit Zrt. FŐKERT Kertészeti Divízió

BKM Nonprofit Zrt. FŐKERT Kertészeti Divízió

A Fővárosi Kertészet 1867 óta áll Budapest zöldterületeinek szolgálatában, a közel 150 év alatt számos fejlődést, munkában és eredményben gazdag évtizedeket tudhatunk magunk mögött.

Tovább »

Csemete-Kertműhely (Astrantia) - Gödöllő

Csemete-Kertműhely (Astrantia) - Gödöllő

Vállaljuk magán és köztéri zöldfelületek teljes körű tervezését, építését és fenntartását, Green City elvek alapján fenntartható kerteket, úszótavakat és zöldtetőket, zöldfalakat tervezünk és kivitelezünk, és igény szerint gondozunk.

Tovább »

Deep Forest Kft. - Budapest

Amikor 2001-ben megalakítottuk a DEEP FOREST Kft.-t, elhatároztuk, hogy Magyarország legjobb környezetépítész cégét építjük fel; egy olyan szellemi műhelyt alapítottunk, amely az ország legszebb kertjeit, legkellemesebb beltéri növénydekorációit nemcsak megálmodni, de megvalósítani is képes.

Tovább »

Dunapark Kft. - Budapest

A Dunapark Kft-t 1990 tavaszán alapítottuk - így az egyik legrégebbi hazai kertépítő magánvállalkozás.

Tovább »

Első citikert Kft

A cég egy családi vállalkozás, melynek alapítói Jordán Klára, tájépítész mérnök és férje Bátki László grafikus képzőművész. Ez a művész-mérnök szemlélet a mai napig az összes munkán meglátszik. 

Tovább »

Euro-Pázsit Kft. - Záhony

1997-ben alakult cégünk, mely elsősorban kert-és parképítéssel, valamint ezek, fenntartásával foglalkozik.

Tovább »

Évelőliget Bt.- Budapest

Kivétel nélkül csak magánkertekben dolgozom. Kertjeimben sok helyen és változatosan használjuk az évelőket. A tervezés során a kívánt funkciók optimális kielégítésén túl a növényzet által kiváltott, különböző érzések, hangulatok megvalósítására törekszem.

Tovább »

Fáskert Bt. - Budapest

A Fáskert Bt. közel 20 éve foglalkozik kertépítéssel. A klasszikus kertépítő munkák mellet foglalkozunk kútfúrással, automata öntözőrendszer és térburkolat építésével. Ott voltunk a MAKEOSZ és a  magyarországi Green city mozgalom alapítói között. 

Tovább »

Fénykert Kertépítő Kft. - Dég

Lehet-e annál szebb feladat, mint megteremteni azt az idillikus állapotot a kertben melyben a pihenésre vágyók igazán felüdülhetnek a                                                  látvány, illatok, színek, formák és ezek összhangjának  köszönhetően.

Tovább »

Fito System Kft

„Begyógyítjuk bolygónk sebzett arcát.                                                                                                                  Azt a zöldet, amit elvettek a talpunk alól, visszaadjuk a fejünk felett.”

Tovább »

Fürge Füge Kft. - Budapest

A Fürge Füge Kft. 2008-ban alakult kertészeti vállalkozás, tevékenységi körünk a kertgondozás és az irodai növényápolás, jelenleg ugyanolyan súllyal, de célunk, hogy a jövőben a beltéri növények nagyobb jelentősséget kapjanak.

 

Tovább »

Gardenfutura

Gardenfutura_logo_edited.pngCégünk a biológiai alapú talajépítési és fenntartási technológiák szolgáltatója. A Humusline Humuszkomposzt termékcsalád gyártói és forgalmazói, továbbá a Szivacsváros modell szakértői vagyunk. Egyedi szolgáltatásunk a komplex talajvizsgálat kertépítők részére.

Tovább »

Garden2000 Kft. - Solymár

Ipari parkok, áruházak, közintézmények, társasházak kertjének, parkjának tervezése, fenntartása komplex kivitelezése, irodák dekorációjának kialakítása, egyedi megrendelések kielégítése, garanciával.

Tovább »

GardenWorks Kft. - Budapest

A Gardenworks Kft. családi vállalkozásból indult , és mára nemzetközi trendeket követő, dinamikusan fejlődő csapattá vált. 

Tovább »

Gayerkert - Győr

Egy természet közeli, végiggondolt, minőségében helytállóan megépített kert, alapkövét jelenti az ember hangulatának. Parkok és családi kertek teljes körű kertépítészeti kivitelezését és karbantartását vállaljuk, elsősorban Győr és                                               vonzáskörzetében.

Tovább »

GREEN mérnök Kft

GREEN Mérnök", azaz egy teljes körű környezetvédelmi és zöld-infrastrukturális kertész-műszaki ellenőrzés, felelős műszaki vezetés, szakfelügyelet, komplex zöld-Mérnöki szolgáltatással egy kézben... 

Tovább »

Gyeptrend

A Gyeptrend 2004-ben alakult, főbb tevékenységeink közé magánkertek és nagyobb füves felületek létrehozása, regenerációja, fenntartása és                                                  karbantartása tartoznak.

Tovább »

Holland Pázsit Kft. - Budapest

A Holland Pázsit egy olyan különleges műfű szőnyeg, mely az egyedülálló holland szabadalomnak köszönhetően a valódi természetes pázsit minden pozitív tulajdonságával rendelkezik.

Tovább »

Hungaroplant Kft. - Budapest

Cégünk 1998 tavaszán nyitotta meg a kispesti Méta Centrumban dísznövény nagykereskedelmi lerakatát, melynek területe a kezdetektől alig 8000 m2-ről mintegy háromszorosára, 25 000 m2-re nőtt. 

Tovább »

ILGARDEN Kertészeti és Szolgáltató Kft. - Budapest

"Az Ön kertésze"

Családi hangulatú vállalkozásunk fő profilja a kertgondozás, de az utóbbi években egyre több kertépítési megbízást kapunk. Munkáinkat elégedett ügyfeleink tovább ajánlása útján szerezzük. Nálunk a kert nemcsak munka, de egyben a hobbink is. Minőségi anyagokkal, képzett szakemberekkel, megfizethető árakon dolgozunk. 

 

 

Tovább »

Info-Garden Kft. - Budapest

Az INFO-GARDEN Kft. célja egy olyan zöldfelületi/közterületi kataszteri rendszer kialakítása és üzemeltetése, amely hatékony térinformatikai hátteret nyújt önkormányzatok, önkormányzati vállalatok és egyéb köz-, és zöldterületekkel gazdálkodók vagyon-nyilvántartási, közterület gondozási, és városüzemeltetési feladataihoz.

Tovább »

InnoSteel Design

InnoSteel Design

A kert már nem különálló terület a ház mellett, hanem a lakótér szabadtéri meghosszabbítása. Éppen ezért érdemes a kertépítés során olyan kerti bútorokban, konyhákban, növénytartókban és egyéb kiegészítőkben gondolkodni, amelyek megjelenésükkel visszatükrözik a belső terek hangulatát, ugyanakkor ellenállnak az időjárásnak, rendkívül hosszú élettartammal bírnak. Az InnoSteel Design fémből készült kültéri kiegészítői garantálják a magas minőséget, izgalmas szín és formavilága pedig még látványosabbá varázsolja a kertépítők által megálmodott környezetet. Elkötelezettek vagyunk a folyamatos fejlődés mellett, megrendelőinknek az egyre bővülő termékportfóliónk mellett tervezési, tanácsadási, gyártási és helyszíni szerelési szolgáltatással is állunk rendelkezésére.

Tovább »

Kertgondnok Kft

A Kertgondnok Kft. 2008-ben alakult, 10 éves szakmai tapasztalattal, főleg kertészeti célból, kezdetben kiskertek karbantartására szakosodva. Az elmúlt években, a vállalkozás dinamikus fejlődése révén, sikerült radikálisan megnövelnünk gépparkunkat.

Tovább »

Kert Stúdió Kft. - Érd

A Kert Stúdió célja a magyar családok számára egy életre szóló és használható díszkert kialakítása. Kertjüket személyre szólóan Önöknek tervezzük-építjük a legújabb megoldások alkalmazásával úgy, hogy közös alkotásunk egyedi, de                                        ugyanakkor használható és könnyen fenntartható legyen.

Tovább »

Kertész Unió Zrt

ERŐ AZ EGYSÉGBEN.

Részvénytársaságunkat Magyarország hét vezető parképítő vállalata alapította. A hét alapítót több évtizedes ismeretség, barátság, szakmai együttműködés és a magyar zöldfelület gazdálkodási szakma iránti mély elkötelezettség köti össze.

Tovább »

Kertplasztika Kft

Karlovics Ferenc vagyok, kertépítő. A Kertplasztika Kft. tulajdonosa és ügyvezetője. Élő és élhető biodiverz kerteket, luxus élettereket álmodunk meg, tervezünk és váltunk valóra 2012-óta.
Stílusosan.

 

Tovább »

Kisvakond-Park Kft. - Csővár

Cégünket azzal a céllal alapítottuk, hogy a park- és kertépítés területén olyan megoldásokat alkalmazzunk, melyek megfelelnek a modern kor támasztotta követelményeknek. Csapatunkban kertész- és tájépítészmérnök szakemberek vesznek részt. 

Tovább »

Kompan képviselet - Budapest

KOMPAN Képviselet 1991 óta van jelen a hazai piacon. Célunk, hogy olyan játszótereket hozzunk létre közterületeken, gyermekintézményekben és magánkertekben egyaránt, melyek a biztonságos használat és a kiemelt eszközminőség mellett maximálisan megfelelnek a gyermekek játékigényének, aktivitásának, fantáziájának és kreativitásának, valamint a környezetvédelmi szempontoknak - hosszútávon is.

Tovább »

Kuslics Kertépítés - Fertőendréd

Jómagam Kuslics Péter 1996-ban alapítottam kertépítő vállalkozásomat. Munkám alapjait külföldön tanultam, tapasztaltam és ezt ültettem át a hazai körülményekbe, igazítottam a lehetőségekhez és így alakult ki vállalkozásunk arculata. Munkánk kertek, parkok ötletes és szakszerű tervezése, látványos és pontos kivitelezése.

Tovább »

Limiter Kft. - Debrecen

Családi vállalkozásunk magán, ipari és közhasználatú zöldterületek (kertek, parkok, telephelyek, stb.), kivitelezésével, fenntartásával foglalkozik, immár több mint 15 éve, elsős sorban Debrecen és vonzáskörzetében.

Tovább »

Lyra Florae Kft. - Gödöllő

A Lyra Florae Kertépítészeti Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1994-ben alakult, ma már 25-30 főt foglalkoztató vállalkozás. Cégünk fő profilja a zöldfelület- és kerttervezés, a kertépítés, parkosítás és az ezekhez kapcsolódó műszaki létesítmények tervezése, kivitelezése, fenntartása, magánszemélyek, illetve közületek részére. 

Tovább »

Magnolia Art Kertépítő Kft. - Csereszegtomaj

Kreatív, esztétikus, egyedi megoldásokat kínálunk, melyeket magas színvonalú kivitelezéssel valósítunk meg, bárhol az ország területén vagy külföldön.

Tovább »

Pannon Park Forest Kft. - Budapest

A Pannon Park Forest Kft. 1998-ban jött létre, alapítása a parkfenntartás és parképítés területén több mint 15 éve dolgozó kertészmérnök  ill. erdőmérnök vezetők nevéhez fűződik.

Tovább »

Park-M Garden Bt. - Dabas

Csapatunk az igényes, minőségi kertépítészet mellett kötelezte el magát. Célunk olyan exkluzív, primer értékekkel rendelkező zöldfelületek tervezése és kivitelezése, amely a mai kor emberének és kihívásainak                                                     megfelelnek.

Tovább »

Pázsitcentrum Hungary Kft. - Vértesszőlős

Csapatunk igazságügyi kertszakértő irányításával, jól képzett szakemberekkel az ország egész területén vállal teljes körű kertépítészeti, parkosítási szolgáltatást, parkfenntartást, füvesítést hidrovetés technológiájával, gyepfelületek kezelését, melyekben több, mint 15 éves szakmai tapasztalattal rendelkezünk.

Tovább »

Plantum Kert Kft

Lassan két évtizede, hogy két fiatal és ambiciózus kertészmérnök külön-külön megalapította a saját vállalkozását. Ezek voltunk mi - Balázs és Norbert - valamint a cégeink, a Betula-Kertépítő Kft. és a Gyermelyi Kertépítő Kft. Hasonló cégméret, szerkezet és értékrend volt ránk jellemző, így sorsszerű volt, hogy szakmai és később baráti rendezvények alkalmával elindultak a nagy beszélgetések és barátság szövődött.

Tovább »

PRENOR Kft. - Szombathely

PRENOR Kertészeti és Parképítő Kft. az ország egyik legnagyobb, nagy hagyományokkal rendelkező díszfaiskolája. Jelenleg kb. 240 ha-on folytatunk díszfaiskolai termesztést, itt több, mint 800 növény faj- illetve fajta egyedeit állítjuk elő a szaporítóanyag mérettől a többször iskolázott, koros növényekig. 

Tovább »

Prime Garden Kft. - Budapest

Cégünk exkluzív kertek tervezésével és kivitelezésével foglalkozik. Szívesen alkalmazunk különleges, innovatív megoldásokat. 3d-s látványterveink segítenek abban, hogy a megrendelő élethű képet                                                            kapjon a leendő kertjéről.

Tovább »

Pro Natura Kert Kft. - Budapest

Elsősorban családi házak kertépítészeti munkáit vállaljuk a tervezéstől a komplett kivitelezésig, magas színvonalon, felelősséggel, garanciával, egyedi igényeknek megfelelően.

Tovább »

Royal-Kert Kft.

A Royal-Kert Kft. tervezők, kivitelezők és Önkormányzatok részére ajánlja a következő termékeket és szolgáltatásokat:

  • Magas minőségű fa és fém gyermek játszótéri eszközök forgalmazása, komplett játszóterek tervezése, kivitelezése
  • Standard és exclusive kivitelű köztéri fitnesz és kondipark eszközök forgalmazása, tervezéssel és kivitelezéssel. Fontos megemlíteni, hogy tájépítészek részére biztosítani tudjuk az eszközök DWG állományát.
Tovább »

Sályi Zsolt Kert - Érd

Cégem 1997 óta foglalkozik kertépítéssel, zöldfelület-fenntartással Budapesten és környékén.

Tovább »

Szabó Kertépítő Kft. - Zamárdi

22 éve működő kertépítő vállalkozás. Fő profilunk a magán kertek kivitelezése.
youtube: Kertszépítők

Tovább »

Székesfehérvár Városgondnoksága Kft.

2009 óta társaságunk Székesfehérvár közterületeinek, illetve beépítetlen önkormányzati tulajdonú területeinek kezelője. A Városgondnokság látja el a városi utak, hidak, parkolók, járdák, zöldterületek valamint a városi csapadékvíz elvezető rendszerek, így a zárt csapadékcsatornák és nyílt árkok üzemeltetését, illetve fenntartását. Ugyancsak feladataink közé tartozik a városi közvilágítás és díszvilágítás ellátása.

Tovább »

Tubakert Kft. - Lovászpatona

Az 1997 óta sikeresen működő Tubakert egyediségét az adja, hogy a kerttervezés, kertépítés során exkluzív élettereket hozunk létre.

Tovább »

Vereskert - Debrecen

Tevékenységünket Debrecenben és környékén végezzük. Ügyfeleink bizalmát gondos, lelkiismeretes munkával igyekszünk megnyerni. 

Tovább »

Vertical Garden Budapest (Pro Sculptura Kft.)

Cégünk a Vertical Garden Budapest, Pro Sculptura Kft. Magyarország  egyik első beltéri és kültéri függőleges kertekre specializálódott kertépítő vállalkozása.

Tovább »

Virágoskert-Építés Kft. - Érd

Virágoskert-Építés Kft. néven 2003-tól kizárólag családi tulajdonban működünk, érdi központtal.Tevékenységünk fő irányai: kerttervezés, kertépítés, kertfenntartás, automata öntözőrendszerek tervezése és telepítése.

Tovább »

ZOLLA Kertkultúra Kft. - Szombathely

Cégünk teljes körű szolgáltatást nyújt a kert-, park- és tájépítészet területén, kezdve az igényfelméréstől és a szaktanácsadástól a tervezésen és a generál-kivitelezésen át a folyamatos fenntartásig.

Tovább »